Elágazások

„Az élet olyan, mint a biciklizés. Csak pedálozunk, s közben látjuk tovafutni a tájat; élvezzük a tekerést, az érzést, hogy haladunk valamerre” – gondolta Higgs, amint régi, rozsdás kerékpárján lendületesen kanyarodott ki az erdei ösvényről. Élvezte a száguldást, azt, hogy viszonylag kevés energiával bárhová gyorsan odaért. Élvezte az arcába csapó szelet, s mindeközben úgy gondolta, élete nyeregben van. 

Ebben az édeni állapotban azonban szívében egy aprócska sugallat jelent meg. Finoman ugyan, de azért elég határozottan ahhoz, hogy változást indítson el. Fokozatosan haladt testében felfelé, s lassan gondolat formájában jelent meg elméjében.

„Mégsem kerek a dolog, mert hiába a haladás látszata, van valami a levegőben, ami azt súgja: Egy helyben állok. Mintha lenne még valami, ami számomra ismeretlen, ami túlmutat mindezen, ami itt körülvesz.”

A sugallat gyorsan terjedt el egész testében. Szíve egyre hevesebben vert, ereiben gyorsan végigfutott a különös érzés, s tarkóját furcsa bizsergés kerítette hatalmába. Agya azonban egészen másként gondolta a kialakult helyzetet, s bevetett mindent az ismeretlen ellen, mindent elkövetett , hogy a szív hangja csillapodjék. Igyekezett háttérbe szorítani az egyre erőteljesebben érkező sugallatot, s helyette újabb gondolatokat adott, amivel lefoglalhatta a férfit.

„Minden rendben van. Ez az élet. A teljes élet. Haladunk folyamatosan, és ez így van rendjén.”

Higgs megnyugodott, s tovább tekert. A tájra összpontosított. Mint minden ősszel a közeli erdősávot már vöröses levelek csipkézték tarkára, ami ismét lenyűgözte a férfit. Ezek a színek egyszerre jelentették számára az elmúlást és a bőséget. A fákon érett gyümölcsök lógtak, a kertekben még hízelegve piroslottak a paradicsomok, a hegyoldalban pedig óriási szőlőfürtök várták a gondosan szüretelő kezeket.

Eközben a férfi testében újabb változások indultak meg, ugyanis a szív nem nyugodott, s most gondolattá változtatott sugallat helyett képeket próbált becsempészni Higgs elméjébe, melynek hatása nem maradt el, a férfi végig nyalta szája szélét.

„Észre sem vettem mennyire kitikkadtam” – futott végig fejében a gondolat, s abban a pillanatban megértette, hogy miért is villant fel fejében egy forrás képe. Nyelt egyet, s már szinte érezte torkában a hűsítő kortyokat, miközben tekintetét a közelben emelkedő sziklás dombhátra emelte. „Mily könyörületes az élet!” – kiáltott fel magában, amikor meglátta, hogy még kerülnie sem kell, mert a poros út egyenesen a sziklák felé vezeti, ahol tudomása szerint forrás csörgedezik.

Sűrű kanyarok követték egymást hosszasan elnyúlva a sziklák közt, ám az egyik kanyarban egy elágazáshoz ért, ahol az élet választás elé állította. Már régen járt erre, s bizony a természet azóta átalakította a terepet.
Megállt, s körbenézett a most ismeretlennek ható vadonban, majd lassan behunyta a szemét.
Egy hangra lett figyelmes. Beleszagolt a levegőbe, s csukott szemmel a hangot kémlelte. Leszállt a bicikliről, elindult a hang felé. Eleinte nehezen tájékozódott, mert a sziklák folyton visszaverték a hangot, de hamarosan megpillantotta a csordogáló vizet, mely egy sziklahasadékból csurgott alá egy kis öbölszerű mélyedésbe. Odalépett, tenyereiből edényt formált, s ahogy az megtelt vízzel, szájához emelte, s mohón nyelte az isteni nedűt. Élvezte, ahogy torkán lezúdul, majd egész testét feltölti a hűsítő folyadék. Mintha tudatosan rohanna végig minden porcikáján s akarna eljutni a legtávolabbi testrészekbe is.

„Ez nem is víz” – ötlött fel benne a gondolat, mire leült a szikla tövében, hátát a kőnek támasztotta, s figyelni kezdett a testében zajló folyamatokra. Mindenhol bizsergést érzett. Egy erőt, mely furcsamód mozgásra, tenni akarásra késztette. Végignézett magán, de mivel külsőleg semmi elváltozást nem látott, szemét lehunyta, s belülre helyezte a fókuszt. Azonban alig volt ideje bármit is megfigyelni, mert a forrás vize elméjét hamar lecsendesítette, s Higgs álomba szenderült.

Álmában egy barlangban találta magát, ahol foszforeszkáló képződmények világították meg a nyirkos helyet. Mindenfelé járatokat látott, melyek úgy tűntek, hogy az egész hegyet behálózzák. A folyosók olyan szélesek és magasak voltak, hogy egy ember könnyedén végigsétálhatott rajtuk. A falakon futó foszforeszkáló jelenség pedig az ember számára egy egészen kellemes fényt árasztott magából, mely a félhomály ellenére is barátságossá varázsolta a teret.

Egy kereszteződéshez érve a szeme sarkából újabb fényt pillantott meg, mely jóval erősebb volt a foszforeszkáló anyagtól. Kíváncsi lett, s közelebb lépett, de a járat annyira leszűkült, hogy eleinte csupán görnyedve, majd már csak négykézláb tudott mozogni a fény irányába.

Egyre nehezebben vette a kövek és a nyirkos talaj adta akadályokat, miközben a fény egyáltalán nem tűnt közelebbinek, mint elindulásakor. Sőt, olyan érzése támadt, mintha egyre messzebbre és messzebbre kerülne tőle. Ekkor elért egy ponthoz, ahol már annyira leszűkült a járat, hogy csak kúszva tudott tovább menni. Kicsit kényelmetlenül érezte magát, mert nem szokott hozzá, hogy ilyen erőfeszítéseket kelljen megtenni valamiért. Maga sem értette, de annyira vonzotta a világosság, hogy hasra vágta magát, s kúszni kezdett.

A fény azonban nem közeledett. Higgs elfáradt, s enyhe szorongás fogta el. Gyomrában ideges rángások jelentek meg, feje pedig megfájdult. Úgy érezte pihennie kell. A hátára fordult, s behunyta szemét, hogy pihenjen egy kicsit, viszont a szorongás egyre nőtt benne.

„Minek is kellett nekem idáig kúsznom, amikor megannyi járatban is mehettem volna felegyenesedve, két lábon? Tiszta őrület!”

Elkeseredett. A fejfájás egyre erősödött, miközben a feje tetején is fájdalmat kezdett érezni. Mintha valami kopogtatna rajta, s meg akarná lékelni.

Felébredt. Szemét kinyitotta, s egy sziklának támaszkodva a forrást bámulta, miközben még mindig érezte a koppanásokat a feje tetején. Ekkor homlokáról hirtelen egy aprócska vízér indult el s haladt végig arcán lefelé, majd az állát elérve a felgyülemlett víz a ruhájára hullott cseppenként. Felnézett, s azt látta, hogy a sziklából egy újabb helyen fakadt fel a forrás.

„Az élet folyását még egy kemény szikla sem tántoríthatja el céljától” – gondolta.

A kép egy újabb érzést indított el benne, melyhez semmiféle gondolat nem társult. Egyszerűen csak késztetést érzett magában, hogy felpattanjon és elinduljon, akárcsak a forrás. Felállt, odalépett kerékpárjához, felpattant rá, s nagy erővel pedálozni kezdett, de olyan iramban, mintha valamit utol akarna érni.

Csak tekert és tekert, mialatt mellette sorra suhantak el a bokrok, fák, s egy hosszasan futó garád, majd újra az erdő szélén találta magát. Lába már alig bírta, de valamiért nem akarta abbahagyni a tekerést. Behajtott újra az erdőbe, s ott kanyarogva nyargalt végig kerékpárján az előtte futó ösvényen, majd ahogy kiért onnan, megpillantott egy zöld fűvel teli, szélesen elterülő mezőt. Hirtelen lefékezett, megállt. Mögötte még porzott az út, amikor ledobta kerékpárját, s a mező felé fordult. Egyre hevesebben érezte a késztetést, hogy az út helyett befusson a mező közepére, de valami mintha visszatartotta volna.

Egy gondolat jelent meg a fejében, mely olyan hangos volt, hogy körbe kellett néznie van e még valaki rajta kívül a közelében.

„Miért mennél a rét átláthatatlan sűrűjébe, amikor a jól kitaposott út bárhová elvezet az ismert világban? Az ismerős dolgok pedig biztonságot jelentenek.” 

Higgs eltűnődött a gondolaton, s visszanézett az útra, mely eddigi egész életét jelentette. Ránézett biciklijére, s már majdnem felvette a rozsdás kétkerekűt a porból, amikor szeme sarkából fényt érzékelt a rét oldalában. Egy aprócska pislákoló pont szállott virágról virágra, majd az egyiken megpihenve megállapodott. Higgs közelebb lépett, hogy jobban lássa, de lépését megelőzte egy hang, mely mintha a szíve felől érkezett volna.

„A rét a szabadságot jelenti. Az élet odabent van a sűrűben.”

A férfi nem értette a helyzetet. Nem csak a mondatok értelmét, de azt sem, miként érezheti úgy, hogy a hang a szíve felől jön, mégis elméje tudja, hogy a kis fénypontocska beszél hozzá.

„Miféle szabadság? Miféle élet” – kérdezett vissza ösztönösen.

„A gyógyuláshoz vezető szabadság. Egy élet, mely téged hív, s melyben hiányod már fájdalmas a világ számára.”

„Miről beszélsz? A réten nyíló szabadság csak mesebeszéd. Egy ősi legenda. Egy hely, ahonnan még senki nem tért vissza. Az élet itt van az úton, ahol a haladás is” – válaszolta Higgs.

„Hidd el, hogy a mese maga a valóság, s a valóság csak egy mese!”

A kis fénypont átrebbent egy másik virágra, mely már jóval beljebb volt a réten. Higgs követni akarta, de a fejében lévő gondolatok nem engedték. Némán állt ott, tehetetlenül. Ismét szorongani kezdett, majd mintha kéz a kézben járna a két élmény, gyomrában ideges rángások jelentek meg.

Higgs az egyre távolodó fénypontot nézte, amikor szíve erősebben kezdett kalapálni, talpában pedig bizsergető érzés hatalmasodott el. Mintha a földből egy energia nyaláb indult volna el a talpán keresztül a bokájába, s onnan végig a lábszárán egészen a csípőjéig, ahonnan pedig villámgyorsan futott végig egész felsőtestén.

Ránézett lábaira, poros cipőjében megmozgatta lábujjait, majd tekintetét a távolba helyezte, ahol a fénypont mellett már több fénypont is megjelent. Visszanézett a porban heverő drótszamárra, majd lábaira, s ismét a távolba a pontok felé. Ekkor újra meghallotta a hangot, mely egyszerre a szívéből és a távolból hallatszott.

„Higgy!”

Higgsben felsejlett az álombéli barlangban tett kirándulása, s a fény, melyet nem tudott elérni.

Egész teste megremegett, s egyszerre azt érezte, hogy lábai megmozdulnak, s elindul a rét közepe felé. Ami azonban meglepte, hogy lábainak nem az akarata, de nem is az agya, hanem a szíve parancsolt, mely összekapcsolódott a földből futó energiával. Lábai élettel teltek meg, szíve diktálta a ritmust, s ahogy belépett az ismeretlenbe, euforikus érzés kerítette hatalmába. Teste könnyű lett, mintha mázsás súlyoktól szabadult volna meg, melyeknek ez idáig még csak tudatában sem volt. Léptei egészen légiesek, könnyedek lettek, s az az érzet támadt benne, hogy a föld felett lebegve halad az ismeretlen felé, ahol már várnak rá, s ahová a sok-sok tekerés helyett végre megérkezhet.