Az életemet meghatározó iskolai tanulmányok – dolgok, amiket úgy tanítottak, hogy a legalapvetőbb igazságok –, mostanra rendre megdőlni látszanak. Ez sokszor megkérdőjelezi bennem, hogy érdemes-e egyáltalán akadémikus dolgokat tanulni, vagy csak tapasztalati úton szabad következtetéseket levonni. A válasz természetesen nem egyszerű.
Az első ilyen élményem az volt, amikor a hiénákról kiderült, hogy a legtöbb esetben nem az oroszlán vadássza le saját zsákmányát, miközben a hiénák távolról kerülgetik az éppen lakmározó állatot, hogy majd ha őfelsége befejezte, akkor a maradékon civakodhassanak, hanem éppen ellenkezőleg. Csapatban a hiénák nagyon is jó vadászok, s az oroszlán az, aki elűzi őket a leterített zsákmánytól. Az állandó zsákmánykerülgetéssel csupán arra várnak, hogy visszakaphassák az einstandolt ételt. A hiéna pejoratív jelzőként azonban a köznyelvben máig megmaradt, míg a jelző alapját szolgáló tétel, már nem állja meg a helyét, de ha nem tudunk erről, akkor bizony a hiénákra mint állatokra ugyanazzal a szemmel nézünk továbbra is.
Azóta persze, gondolkodó emberként, magam is átértékeltem az akadémikus tudást egy-két helyen, mert saját tapasztalataim egészen mást mondanak annak ellenére, hogy a tömeg továbbra is ahhoz ragaszkodik, amire kondicionáltak minket. Azért szerencsére van olyan ismeretanyag is, aminek alapvetéseit a tudomány megfordította és felülírta, de sok esetben ez kevesekhez jut el, mert a médiákban ennek nincs hírértéke.
Így van ez az agyunk és a szívünk kapcsolatával is.
Mindig azt tanították, hogy az agy a legfőbb szervünk, onnan indul ki minden, az irányítja az egész testet, még magát a szívet is. Saját tapasztalataim azonban azt mondatják velem, hogy a szívnek legalább annyi irányító szerepe van, mint az agynak, sőt már kutatások kimutatták, hogy a szív több fő módon kommunikál az aggyal és a koponyaagytól függetlenül működik.
Én magam oly sok esetben hoztam olyan döntést, amit a tanult mintáim alapján nem hozhattam volna meg ésszerűen, de mivel intuitív ember vagyok, így sok esetben a szívemből döntöttem, ami felülírta az agy "véleményét".
Ma már tudományosan bizonyított s egyben igazán lenyűgöző, hogy a szív-agy – ahogyan ezt szokás nevezni – vagy belső szívidegrendszer, összetett ganglionok, neurotranszmitterek, fehérjék és támasztósejtek bonyolult hálózata, ugyanaz, mint a fejben lévő agyban, tehát a szívben van egy kis agy is. Az emberi szív egyéb funkciói mellett tulajdonképpen mintegy 40 000 neuronból álló szív-aggyal rendelkezik, amely képes érzékelni, érezni, tanulni és emlékezni. Ez pedig azt jelenti, hogy minden egyes tapasztalat az életünkben két helyen is elraktározódik, egyszerre van eltárolva az agyban és a szívben is.
Egy átélt trauma esetén tehát mindkét helyen elraktározódik az esemény, a tapasztalás, ezért, ha ezt a traumát úgy próbálom megoldani, hogy tudatosan gondolkodom, beszélek róla, még nem jelent teljes trauma feldolgozást, hiszen a szívben is ott van az emléke. A gyógyulás nem lehet teljes, hiszen az átélt eseményt csak fejben próbáltam kioldani, a szívben nem.
Ha megnézzük a világ természeti népeit vagy akár egy kisgyermeket, és megkérdezzük tőlük, hogy hol vagy te éppen, akkor a válaszuk szinte minden bizonnyal nem csupán szavakból fog állni, hanem gesztusokból is, a kezük rámutat a mellkasukra, miközben azt mondják: „Itt vagyok”.
Szinte mindannyian ösztönösen tudjuk, hogy életünk nem a fejünkben, nem a karunkban, nem a lábunkban van, hanem a szívünkben. S ne feledjük az ölelés érzelmi töltését sem, hiszen ilyenkor éppen két szív találkozik, minden más félre van téve.
Ezzel a szívben lévő neuron hálózattal tehát egyfajta szívintelligenciáról beszélhetünk. Ha a szívünkkel kommunikálunk, akkor azokkal a neuronokkal, az emlékekkel rendelkező sejtekkel is kommunikálunk, amelyek ezt a rendszert alkotják. Ezek a neuronok olyan bölcsességgel, intelligenciával rendelkeznek, amelyek számunkra minden esetben csupán a legjobbat akarják.
Ez természetesen mindenkinél egészen más, hiszen mindannyian mások vagyunk, más életeseményekkel, tapasztalásokkal rendelkezünk. Azonban bármit is kérdezünk ettől a szívintelligenciától, a válasza minden esetben a számunkra legjobbat fogja adni (soha nem fog olyan választ adni, amivel akár magunknak, akár másnak ártanánk vele), míg az agy csupán olyan válaszokat tud adni feltett kérdéseinkre, amilyen síneket kialakított az életünkben bekövetkező helyzetekre a túlélésért adott válaszaival.
Viszont sokszor nem a túlélés a tét, mert az azt kiváltó esemény már elmúlt, csak az emléke maradt meg, amire – ha az előjön – az agy minden esetben úgy tekint mint egy aktuálisan végbemenő valós tapasztalás, újra vészhelyzet van, pedig csupán az emlékek jöttek elő valaminek (illat, környezet, érzet, érintés) hatására.
Az egyik módja annak, hogy a szív beszéljen az agyhoz és befolyásolja azt, ha a szív stabil, szinuszhullámszerű mintát generál a ritmusaiban. Ha a szívritmus szabályszerűen változó, a test, beleértve az agyat is, mindenféle előnyt fog megtapasztalni, köztük a nagyobb mentális tisztaságot és az intuitív képességeket, beleértve a jobb döntéshozatalt is.
Bár a szív és az agy folyamatos kommunikációban van, szándékosan irányíthatjuk szívünket, hogy jótékony módon kommunikáljon agyunkkal és testünkkel. Amikor őszinte, pozitív érzelmeket élünk meg, mint például a törődés, az együttérzés vagy az elismerés, a szív feldolgozza ezeket az érzelmeket és ritmusa harmonikusabbá válik. Ez az információ neurológiai, biokémiai, biofizikai és energetikai szempontokból egyaránt eljut az agyhoz és az egész testhez. Ezzel az elmét és a szívet harmonikus összhangba lehet hozni.
Igényelhet ugyan egy kis gyakorlást, de minél többet csináljuk, annál könnyebben és gyorsabban fog menni.
Tehát, amikor egy trauma emlékét felidéző helyzetben állsz éppen, vagy csak egy olyan dologban szeretnél dönteni, ahol a logika és az általad megtanult minták között nincsen jó válasz, vagy éppen nehézségekkel küzdesz, esetleg félelemmel vagy telve, akkor egyszerűen érintsd meg a szíved (tedd oda a kezed) – a fókusz ilyenkor a megérintett területre irányul.
Ahogy megérinted a mellkasod és szíved középpontjára figyelsz, és szépen lelassítod a légzésed (már pár légzés elég, ha minden figyelmed oda összpontosul, az elméd hangja eltompul), akkor ez az egész testednek azt fogja üzenni, hogy biztonságban vagy. És amikor azt érzed biztonságban vagy, akkor a testedben felszabadulnak a gyógyító folyamatok, hiszen ilyenkor a stresszt és vészhelyzetet kezelő folyamatokra nincs szükség, a szív leállítja azokat.
Más szóval, ha a szívedre koncentrálsz, lelassítod a légzésed, akkor új kapuk nyílnak meg a gyógyulásodban. Ahogyan a sámánok is tették, a papok, szerzetesek is teszik ezt máig, amikor imára kulcsolják kezeiket szívük előtt, figyelmük oda irányul, ezzel pedig egy új kapcsolatra nyílik kapu, amelyben ott vannak a gyógyító folyamatok is.
Ha egy trauma feldolgozásakor, egy nehéz döntési helyzetben az agyadnak teszed fel a kérdést (ami legtöbb esetben a túlélésért folytatott folyamatokat hozza elő, hiszen többnyire ez a dolga, ezt ismeri), akkor – mivel az agy poláris működéssel bír, tehát a tanult minták alapján a jobb és bal agyfélteke nemcsak különböző feladatokon dolgozik, de megkülönböztet jót és rosszat, helyest és helytelent, sikert és kudarcot – csak a logika és az ego berögzült mintái alapján tud választ adni a kérdésedre.
Amikor azonban a szívedet kérdezed – amely nem poláris szerv –, akkor tudatosan felszabadítod magad ezekből a mintákból a szívintelligencia által, és a szíved válaszol (ő ismer a legjobban, már a kezdetektől veled van tiszta mivoltában) mielőtt még egyáltalán befejeznéd a kérdésed.
Érdemes tehát meg-megállni időközönként, kezünket mellkasunkra helyezni, mélyeket lélegezni, figyelmünket csakis erre összpontosítani, hogy újra kapcsolódjunk szívünkhöz, miközben csillapítjuk az elménkben rohanó sok-sok gondolatot, az ezernyi szinapszist, melyek nagy valószínűséggel csupán a túlélésről szólnak.
