Irgalom, csorogj alá e földre bennem,
hisz nincs mit tennem,
mert nem is lehet
elrejteni és eltitkolni, hogy
beteged lettem, s fájva fájok, ahogy
az ember fáj a földnek, ilyenkor, márciusban,
s kiáltva kiáltok, amíg meg nem érek,
hogy szeretném, ha úgy szeretnélek,
hogy a csöndes, nyílt földsebekből kicsorduló
balzsamos alázat
patakokban elárassza zsigereinket,
egyházad,
mert már nem, soha már nem elégítheti meg
szívemet földi öröm vagy béke,
sem emberi ígéret, sem magyarázat,
csak ha szívedet örökíted DNS-einkbe,
mert a kor türelmetlen, éget örök tűzként
reményt, álmot, vágyat.
Csak az idő várhat.
S hogy befogadhassuk egész eged,
kérlek, adj nekünk szárnyat.
Balázsi Tünde Gabriella © 2016