Pár évvel ezelőtt megismerkedtem egy művészet- és szocioterápiás képzésen egy lélekkel, aki Pittmann Lucaként alkot ebben a világban. Nála láttam először festett köveket. Persze nem olyanokat, mint amilyeneket a tibetiek festenek, mert itt nem mantra, vagy ima jelenik meg a köveken (legalább is nem írott formában), hanem képek, érzések és egész világok. Azon nyomban elvarázsoltak. Akkoriban még épp az elején tartottam a könyv megírásán, de amint megpillantottam a köveket, éreztem, hogy valami nagyon bökdös és hogy írnom kell. Hamarosan ki is derült, hogy Luca egyik köve szerves része lett a történetnek. A könyvben tündérkőnek is hívják, de valójában ez egy igazi lucakő.
Mesés érzés megfogni egy ilyen követ. Érezni, hogy van benne valami, ami egészen beléd hatol és közölni akar valamit. Egy megfoghatatlan világ képeit tárja eléd, vagyis inkább beléd.
Mesés érzés megfogni egy ilyen követ. Érezni, hogy van benne valami, ami egészen beléd hatol és közölni akar valamit. Egy megfoghatatlan világ képeit tárja eléd, vagyis inkább beléd.

Luca a facebook-on