Naplóbejegyzés
Írás

A kreativitás, mint teremtés

Bejegyzés 8

„A teremtéshez vezető út a Teremtőn keresztül vezet.”

Sokat gondolkodom ezen a mondaton, melyet még gyermekkoromban hallottam egy vándor prédikátortól, aki olyan meggyőző erővel tudott hatni az emberekre, hogy mi gyerekek is szerettük hallgatni hosszú beszédeit, melyeket többnyire a piacon tartott. Nem tartozott egyetlen felekezethez sem, s talán éppen ebben rejlett az ereje, mert mindenféle korra és nemre való tekintet nélkül tudott szólni az emberekhez, egészen hozzájuk. Nem kellett korlátok, dogmák között átemelni mondandóját. Egyenesen a szívhez tudott szólni. Valahogy nagy érzékkel volt képes megtalálni az utat magához az emberhez. Ez számomra igen csak nagy csoda volt, mert addig még nem láttam semmi ehhez foghatót. Mesterien forgatta a szavakat, élni tudott a bennük rejlő szabadsággal. Mintha egyenesen varázsolna velük. Hosszú idő volt, hogy megértettem ezt a varázslatot, mely nem volt más, mint maga a teremtés és az ehhez vezető út, a kreativitás.

A kreativitás megértése azonban sokkal nagyobb kihívás volt, mint csak felismerni azt, és eljutni hozzá. Eleinte nem is értettem, mitől lehet valaki egyszer kreatív, másszor meg olyan, aki egyetlen megoldást sem talál. Különböző feladatokat adtam magamnak – amellett, hogy az élet is sorra adta nekem –, amiket a lehető legtöbb módon igyekeztem megoldani. Persze mondanom sem kell, hogy a legelső próbálkozás még korántsem volt olyan sikeres, mint mondjuk a legutóbbi. Ám, hogy mi juttatott el arra a pontra, ahol már több úton-módon is megoldást találhatok egyetlen problémára, az még engem is meglepett.

Azt mondják, hogy a feltalálók mind lusta emberek, mások szerint pedig a lusták viszik előbbre a világot. A kettőben azonban van valami közös, és erre igen nehezen ébredtem rá, de nem a lustákról van szó. Ez a közös pedig maga a játék. A feltaláló egy olyan ember, aki még felnőtt korában is mer nagyokat álmodni és ehhez felhasználja a gyermekkor varázslatos gondolkodását, tudva, teremthet új dolgokat. Azonban azzal tisztában van, hogy gyermekként ugyan sok mindent ki akartunk próbálni, meg akartunk változtatni, ám mégsem lehetett, mert épp akadályoztak a testünk méretei vagy éppenséggel a világról szerzett ismereteink hiányosságai. Csakhogy a gyermek felülemelkedik ezeken, mégpedig pontosan a játék révén. Ott nem számít mekkora vagy és, hogy mit tudsz a világról vagy arról, hogy az miként működik. A leglehetetlenebb helyzeteket tudja a játék megteremteni és ehhez nem kell semmi más, csak fantázia, valamint elhagyni a korlátokat állító felnőttek világát. A feltaláló pedig ezt a játékot folytatja, csupán olyan problémákra vetítve, melyeket szeretne megoldani.

Emlékszem egy történetre, amit ettől a vándorprédikátortól hallottam. Egy feltalálóról, tudósról szólt, akinek a házába vezető ajtaja igen csak nehezen nyílt és csukódott. Erre számos, hozzá vendégségbe érkező személy fel is hívta a figyelmét és nehezményezték, hogy sosem javítja meg az elromlott ajtót. Erre a tudós elmondta, hogy az ajtó nem romlott el, éppen hogy kitűnően működik, ugyanis minden nyitásnál és csukásnál a ki- vagy bejövő személy vizet húz fel neki a kútból, így neki nem kell bajlódni az egyébként fáradtságos munkával járó vízfelhúzással.

Ez a tudós nem csak feltaláló volt, de lusta is egyben, mivel a lusta embert a kreativitás éppen azért ösztönzi, mert nem akar túl sok energiát belerakni egyetlen dologba sem, ami munkával jár. Így a munka helyett a játékot választja, mert azt már gyermekként megismertük, hogy az bizony teremtés, és nem mellesleg, jó móka, habár jócskán vannak még emberek a világon, akik szerint csak szórakozás.

Gyermekeimen figyelhettem meg a legjobban, hogy miként is használják saját kreativitásukat. Norden ugyan nem nagyon szeretett egyedül ügyködni dolgokon, de ha vele voltam, akkor egészen elképesztő dolgokat hozott ki magából. Egy dolgot több szemszögből is végigmért, és ezt szó szerint kell érteni. Viccesen hatott, ahogyan az a csepp emberke körbejárta például a húga eltörött bölcsőjét. Éppen a közepén hasadt ketté. Én magam kidobtam volna, de Norden nem engedte, mondván, azzal ő még játszik. És csakugyan. Nézegette egy darabig a törött bölcsőt, billegette fejét ide-oda, majd segítséget kért tőlem, és láss csodát, tényleg játékot készíttetett velem a bölcsőből, melyet még a húga, Tilda is szívesen használt a későbbiekben. Azt találta ki, hogy ha már úgyis megvan a bölcső két széle, ami íves lábazattal rendelkezett, hogy lehessen ringatni a benne lévő gyermeket, akkor, ha rövidebbre vágom neki és rakok rá egy deszkát, amin ülhet és egy seprű fejét, akkor neki éppen jó lesz hintalónak. Egyszer látott egy ilyen hintalovat az egyik vásárban és megragadt a pici fejében, és lám, nem hiába.

Csupán remélhetem, hogy a sok-sok év alatt nem vesztette el a széles látás képességét, mert bizony a kreativitás is képesség, mely ugyanúgy fejleszthető, mint minden más.

Játszani szükséges. Sokat és mindig. Jómagam is rengeteget játszom. A játék éppen azért ad olyan jó felületet a kreativitásnak, mert a fantáziánk által felszabadítjuk a bennünk rejlő, de a sok év alatt ránk rakódott ideák fogságában nyugvó igazi lényünket. Megtapasztalhatjuk, hogy milyen is egyszerre több nézőpontból látni a dolgokat, mely nélkül nem lehet megoldani azokat a problémákat, melyek újként lebegnek előttünk. Az új dolgokra ugyanis nem vehetjük elő a régi módszereket, mert akkor nem fogjuk tudni megoldani őket. Új problémákhoz új megközelítés kell, és a kreativitás titka éppen a szemléletmódok megváltoztatásában, kitágításában rejlik.

Fel kell adnunk a régi mintákat, hogy újakat fogadhassunk be, s ha ez sikerül, akkor már tényleg közelebb kerülünk a teremtéshez, mert a kreativitás maga a teremtés egyik eszköze. De ezt a Teremtő biztosan jobban tudja.

Powered by Thrive Apprentice
Pen
>