A cím mellé talán azt is írhatnám, hogy az anyag hatalma a lélek felett.
Amióta világ a világ, az ember folyamatosan igyekezett a maga hasznára alakítani és szolgálatába állítani az anyagot. Azonban az mostanára lett világos, hogy ez a folyamat az ismert emberi történelem során eljutott arra pontra, hogy csak egy lépésre vagyunk a szingularitástól, vagyis attól a ponttól, amikor már az elménk felfogóképessége nem fogja tudni követni a technológiai fejlődést.
A szingularitás, mint esemény, a nevét a fekete lyukak közelében létrejövő, úgy nevezett gravitációs szingularitás analógiájára kapta, ugyanis a fekete lyukak közelében az emberiség által ismert fizikai modell használhatatlanná válik.
Habár a tudósok még maguk sem tudnak pontos időpontot megjelölni erre az eseményre, de a mesterséges intelligencia megteremtésével és alkalmazásával ez az idő gyorsabban közeleg, mint azt emberi elménk fel tudná fogni.
Elon Musk szerint 5-10 év múlva már olyan kommunikációs technológia lesz elérhető, amivel telepatikus módon fogunk tudni társalogni, gondolatokat megosztani. A Neuralink vezetője szerint elképzelhető tehát, hogy nem lesz szükségünk nyelvekre, sőt, még a szánkra sem.
Ebben a kérdésben egy másik amerikai vállalat, a Synchron is élen jár, aminek kísérletein belül már öt emberbe építettek be egy miniatűr chipet. A legutolsó kísérletre 2022 júliusában került sor, amikor egy amiotrófiás laterálszklerózissal* küzdő beteg agyi ereibe egy parányi, drótszerű eszközt vezettek be, mely összeolvad az ér külső részeivel. A chip jelfogadásához és aktiválásához egy másik készüléket a páciens mellkasába ültettek, amelyek egy bőr alatt elvezetett dróton keresztül kommunikálnak, így a mellkasba ültetett egység utasításokat ad az agyban elhelyezettnek, ami az idegsejtek stimulálását eredményezi a chip által. A teljes rendszer Bluetooth kapcsolatra is képes, így lehetségessé vált akár egy okostelefon, valamint a rajta lévő applikációk vezérlése is. A Synchron eszközét használó négy jelölt már telefon nélkül tudott interneten vásárolni, vagy szolgáltatást használni anélkül, hogy a telefont a kezükbe vették volna.
Ehhez hasonló és a technológia fejlődésének más eszközeinek az emberekre és a társadalomra gyakorolt hatásait bemutató Évek alatt (Years and years) c. angol filmsorozat elég vészterhes képeket tárt elénk már 2019-ben.
Ha pusztán tudományos szemmel akarnám ezt a jelenséget értelmezni, akkor még izgalmas is lehetne a fejlődés technológiai része, de a fejlődés valójában megint csak kint történik és nem bent, amivel nem hozzáadunk emberi mivoltunkhoz, hanem egyelőre elveszünk belőle.
Ha nem lesz szükség nyelvre, akkor azzal nem a nemzetek közötti kommunikációs akadályok törlődnek el, hanem eltűnnek a különböző kultúrák, s azok mélységei értelmezhetetlen üregekké válnak, hiszen velük együtt elveszik a gondolkodás sokszínűsége, az érzelmek kifejezésének eszközei, amiket a nyelvek magukban rejtenek.
Musk szerint, akár az agyunk állapotát is lementhetjük, mint egy számítógépes játék pillanatnyi állását, amit majd újra betölthetünk egy közös (talán felhő alapú) központból. Ez sokaknak adhat megnyugvást, mert ha történne valami az agyukkal, akkor képesek lesznek a technológia segítségével visszaállítani tudatuk korábbi, még „sértetlen” állapotát. Azonban e mögött a gondolatmenet mögött egy nagyon jól kidolgozott hiedelemrendszer működik, ami folyamatosan félelemben tartja az egyént annak fiziológiai szükségleteinek hiányára fókuszálva.
Hová visznek a vágyaink?
A következő években a magánszemélyek által elérhető technológiai eszközök, fejlesztések azokra a problémákra fognak „megoldásokat” nyújtani, amik vagy a vágyainkat igyekeznek kielégíteni, vagy pedig azokat az egyszerű, de fontos igényeket, melyek a Maslow piramis alsó szintjére vannak helyezve, tehát, ami az életben maradásunkkal van szoros összegfüggésben. Vagyis a fiziológiai szükségletekre, aminek egyik alappillére az egészség. Főleg testi szinten.
És ez már alapvetően egy bizonyos fokú tudatmódosítás, mivel ezen a ponton vagyunk a legkönnyebben manipulálhatók, mert ha ennek biztonságát veszélyben érezzük, akkor hamar rábólintunk olyan dolgokra is, amit egy magasabb szellemi szinten már nem tennénk meg. Más szóval, úgy tűnik, hogy a technológia nem feltétlenül minket szolgál, hanem minket tehet szolgává.
A fejlődés tehát technokrata korunk értelmezésében jobbára a technikai fejlődést jelenti számunkra, vagyis azt, ahogyan az anyagot szeretnénk birtokolni, irányítani. Hogy emberileg, erkölcsileg vagy épp morálisan tudunk-e fejlődni, nagyon kevesünkben merül fel.
A belső értékeket fokozatosan felváltotta a külső megítélése, amely, ha csak az ember létezésének, felépítésének komplexitását néznénk, olyan, mintha evolúció helyett a devolúció útját taposnánk, vagyis egy összetett organizmus alacsonyabb, primitívebb szintre való süllyedésének lehetnénk tanúi.
Valójában azonban, ha a nagy képet néznénk, akkor ez is az emberi evolúció része, mert a pszichológia, fizika, biológia és metafizika tudományok felfedezései arra a szintre jutottak, hogy az elit számára be kell vonni a technológiát arra a célra, hogy az emberiség nagy része megmaradjon biorobot funkcióban. Ugyanis nem csak az emberi testre vonatkoztatható egy evolúciós folyamat, de magára a teremtés egészére is, ami a tudat, a szellem és a lélek evolúcióját is magába foglalja.
A minden-mindennel-összefügg gondolat mentén jól láthatjuk, hogy a világban végbemenő óriási változás alatt egy belső változás húzódik. Tehát nem homlokzatfelújítás zajlik körülöttünk, hanem egy mély belső átalakulás, ami hatással van a teljes egészre.
Nem csupán arról van szó, hogy új dolgokat fedezünk fel környezetünket illetően, ami végett változik a világképünk, hanem fordítva is igaz, hogy a világképünk változik, ami megváltoztatja a világról való észleletünket. Ennek oka lehet a kvantumfizika megismerése, amely mintha kaput nyitott volna egy olyan világra, ami eddig teljes egészében elképzelhetetlennek tűnt az emberi gondolkodás számára. Pedig a kreatív elmének ez nem lenne akadály, de mivel a társadalmi, a gazdasági és a szociális berendezkedésünket meghatározó hiedelmek irányítása alatt élünk, ezért ez a kreativitás le van korlátozva erőteljesen. A hétköznapi, megélhetési gondok teljes egészében lekötik figyelmünket.
De még a kvantumvilág előszobájában is csak külső megoldásokat keresünk egy olyan dologra, amire testünk, agyunk, biológiánk már eleve be van rendezkedve, csupán a kezelését nem tudjuk megfejteni, mert agyunk kapacitását folyamatosan leköti a piramis alsó szintje, és hogy ez így is maradjon, állandó jelleggel információkkal vagyunk bombázva, hogy időnk se legyen észrevenni önmagunkat és valódi igényeinket.
A technológia számunkra, laikusok számára elérhető és befogadható része, ami kikerül a civil életbe csupán vágyainkat igyekszik kielégíteni, míg a katonai fejlesztések** – melynek létéről még csak nem is tudunk – már a világképet képesek megváltoztatni. Ehhez az új világképhez a rendszerben élők majd kénytelenek lesznek csatlakozni, sőt, ha igazán jól megy a vágykielégítés a technológia segítségével, akkor önként és dalolva dobja oda az ember a lelkét a technológia oltárára.
Ami rajtunk múlik
Tagadhatatlanul magam is része vagyok ennek a rendszernek, benne állok, és valamilyen szinten működtetem, de igyekszem azért nyitott szemmel járni a világot, hogy lássam, mi az a technikai eszköz, ami számomra tényleg hasznos, életemet megkönnyíti, oly módon, hogy több időt tudok szánni a belső világomra. Bár ez is csak abban az esetben működik, ha a technika által kiváltott időt valóban kreatívan tudom eltölteni, s nem egy újabb okos-eszköz bűvöletében ragadva adom meg magam a szingularitás felé vezető útnak.
Az már egy következő lépés, amikor egy eszközről el kell döntenem, hogy ha hasznos is ugyan, de valóban nélkülözhetetlen-e az életemben.
Sok-sok már most meglévő gép azért van otthonunkban, hogy megkönnyítse életünket. Azonban a kérdés minden esetben felmerül, hogy vajon tényleg azt szolgálja-e?
A mosógép óriási találmány arra, hogy nem kell kézzel vesződni ruháink tisztításával, s ezzel tetemes mennyiségű időt és erőt spórolunk meg. Viszont, ha ezt az időt és energiát arra használjuk, hogy előteremtsük ennek a spórolási lehetőségnek a költségét, akkor már erősen kérdéses, hogy tényleg a hasznunkra van-e a gépezet, vagy csak beépít minket egy fogyasztói láncolatba a szabad időnket és energiánkat felhasználva.
A mosogatógép is ugyanez a kategória sok más géppel egyetemben. Ha a kézi mosogatás ideje alatt például elmerülök gondolataimban, górcső alá veszem azokat, megpróbálom megérteni honnan jönnek, miért vannak bennem jelen, hová tartanak, milyen érzelmeket váltanak ki belőlem, s mire késztetnek, akkor a kézi mosogatás egyáltalán nem időpazarló folyamat, hanem egyfajta kontempláció. Ha ezt a folyamatot kiváltom egy géppel, akkor az erre szánt időt már meditációra is fordíthatom, vagy a művészetekre, testmozgásra, kapcsolataim ápolására. Ha a gép végzi a munkát, de én a felszabadult időm alatt másik géphez kötöm magam, akkor ez a jelenség a rendszert szolgálja, s nem az én fejlődésemet.
Ám ez rajtam múlik.
Mindeközben, ha a rendszerben maradok (amelyből való kiszállás lehetősége egyre kérdőjelesebb), akkor bizonyos dolgok, eszközök használatára rákényszerülök, de azt még magam dönthetem el, hogy napközben mennyit nézem a telefonom kijelzőjét, esténként a neten nézek filmet, virtuális térben töltöm az időmet vagy helyettük önmagam és szeretteim felé fordulok, kimozdulok a természetbe.
Nem kell megtagadnunk a technológiát, de ésszel használjuk azt. Az, hogy a telefonunk mellett, már a hűtő, a mosógép és sok más kütyü is okos, ne vegye el az intelligenciánkat.
A tudományos fejlődés egyik csapdája, hogy a technológia fejlesztése során létrehozott újabb „csodagépek” végett az ember elveszíti a spirituális kapcsolatát, mert a külvilággal való erőteljes kapcsolódása mentén egyre jobban az anyagba sűrűsödik bele.
Ebben a megváltoztatott tudatállapotban – ahol az anyag egyre sűrűbb, egyre jelentőségteljesebb szerepet kap, kézzel foghatóbbá válik – tudatunk könnyedén elveszíti a belső világunkkal való kapcsolódás képességét. Mivel a mindennapok mókuskerekében taposva az anyagi világ lesz a legfontosabb dolog, így egyre nehezebb a világ más rétegeit észlelni, mert a sűrű anyag nem csak ránk telepszik, magába szippant, de egyre megszállottabban magunk is kutatjuk és szolgáljuk az anyagi világot.
Mivel úgy tűnik, a tudomány az evolúciót az anyagra vetítve képzeli el, ezzel nemhogy nem fektet elég hangsúlyt a lélek evolúciójára, hanem egyenesen elszakítja tőle, még annak ellenére is, hogy az ember tagadhatatlanul sokkal több a fizikai valójánál, s nemcsupán csak a biológia és logika mentén létezik, hanem valami sokkal fennköltebb, magasztosabb lényege is van, melyet a földi lét anyagisága nagyon szépen kiegészít.
Az emberi perpetuum mobile
A befelé figyelés, a transzcendens lehetősége már jóval a technológia előtt is itt volt velünk, de a hitrendszerek, amikbe beleszülettünk, elrejtették ezeket, vagy olyan köntösbe rakták, hogy annak folyamatait, hatásait az emberre, a lélekre könnyedén ráfoghassa a biokémiára, a vegyületek mennyiségére, minőségére, melyek testünket részben vezérlik. Erre, az úgy nevezett civilizált emberiség történetének folyamán ilyen-olyan módon, de mindig propaganda épült, melyet finomítottak, alakítottak a társadalom aktuális tudati minősége alapján, s melynek hatása alól mára – a több generáció által, genetikailag is megöröklött hitrendszerekből – csak nagyon erős tudattal és akarattal lehet megszabadulni, vagy egyáltalán csupán átlátni rajtuk.
Ezen hitrendszerek közös jellemzője, hogy figyelmünket a külvilágra helyezi, s elfordítja tekintetünket a belsőről, ahol szintén egy valódi, de más minőségű világgal rendelkezünk, mely ha megerősödik azáltal, hogy foglalkozunk vele, színezzük, szeretgetjük, megértjük, kapcsolódunk hozzá, akkor egyszerűen felülírhatja a külső világ természetét, átalakíthatja azt, ahogyan a kvantumvilág megértéséből valamelyest már elképzelhetjük.
Ám nyilvánvalóan ezt kevés vezető hatalom engedhetné meg magának, hiszen akkor a rabszolgák serege már nem nekik dolgozna, nem az ő birodalmukat építené (legyen itt szó akár a pénz, akár a tudat, vagy éppen az érzelmeinkkel járó energiák birtoklásáról). Ahogyan annak idején Géczi Gábor is megfogalmazta, egy gyárban a szalag mellett állva nem a szalagon futó tárgy a termék, hanem a szalag mellett álló ember. A lélekért megy a harc, hogy a test biorobotként támogassa az aktuális rendszert.
Ahogyan a jelenlegi iskolarendszer is janicsárképzésről szól: a gyereket szülőktől elszakítva, a nevelés címkéje alatt bele dolgozni egy rendszerbe, szemléletmódba, ami megteremti a terméket, a rendszert fenntartó egyedet.
Ezekben a rendszerekben a „közösségépítés” is csak ezt a szemléletet erősíti, s nem célja önellátó, önállóan gondolkodni tudó egyedek kinevelése, akik valódi, tudatban, testben és lélekben szabad közösségeket tudnának létrehozni.
A valódi változáshoz, ami belül zajlik, a felszínnek követnie kell a belső átrendeződését.
A technológia gyors ütemű fejlődése hamar eljuttathatja az emberiséget a szingularitás azon pontjára, ahonnan senki sem tudja, mit fogunk látni még az ember valódi természetéből, melynek szerves része a spiritualitás. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor könnyen elveszítjük képességünket arra, hogy lelkünk és szellemünk létét egyáltalán felfogjuk.
A spirituális elme sorvadása akkor válik világossá, amikor az egyén egyedül abban kezd el hinni, ami az anyagi síkon belül létezik. Ezzel a sorvadással érzékelési spektruma egyre szűkül, és végül csak a legnyilvánvalóbb és legsűrűbb valóságokat fogadja el, ami lassan állandósul, s már elképzelhetetlenné válik más minőség léte. Pedig lelkünk még mindig ott figyel, és várja, hogy kapcsolódjunk hozzá, hogy az anyag éteri minősége is láthatóvá, érzékelhetővé váljon.
Sokan, akik hiper-materialistává válnak, kezdhetik úgy érezni, mintha egy börtönben lennének, ahonnan lehetetlen megszökni, nincs kiút, és talán még értelmet sem találnak a létezésben. A kétségbeesés érzése azonban saját szellemünk elvesztésének gyásza. A Krisztus-tudat érzésének gyásza önmagunkban.
A spirituális energiák megtagadása a félelemnek köszönhető, amely aztán tudatlansághoz vezet.
Ezt a tudatlanságot azonban senki se vegye megszégyenítőnek, hiszen az emberi evolúció egy stációjáról van szó, amely után ott a következő lépés, majd az azt követő, és így tovább.
A félelem, melyben megrekedtünk, pontosan az anyag csapdájában kel életre, hiszen azok a szükségleteink kerülnek figyelmünk középpontjába, amiket a társadalmi hitrendszereink belénk neveltek, s amiről már korábban is szó volt:
• a fiziológiai szükségletek (létfenntartáshoz szükséges elemek, mint a légzés, étel, víz, szex, anyagcsere) és
• a biztonságérzet (fizikai, anyagi/vagyoni, egészségi).
A szociális szükségletek megtörésére éppen az előző években történt kísérlet, míg az egészséges önbecsülés kialakulását és az önmegvalósításra való hajlamot, készséget már évtizedek óta az iskolarendszerben megtörik, s a szükségletek sorának legvégére rakják, mit jelentőségét vesztett adatokat.
A spirituális kapcsolat fenntartása – akár csak lényünk más rétegeivel is – bizony kihívást jelent az ember számára, s ez a kihívás sokunkat megtorpanásra késztet az úton, mivel kevés valódi, értő segítséget kapunk hozzá, hiszen társadalmunk nem erre van berendezkedve, ezért bizony könnyű hátat fordítani belső lényünk finom meglátásainak és érzéseinek.
Ha azonban úgy döntünk, hogy minőségi időt szánunk önmagunk megismerésére (melyhez kétségkívül nagy segítség a külvilág is, hiszen tükörként vesz minket körbe minden történésével), akkor ahhoz megnyílnak azok az addig láthatatlan kapuk is, melyek mögött ott várakozik a segítség, mely közvetlenül képes hozzánk kapcsolódni, ha sikerül magunkat ráhangolni.
Ezek az ajtók folyamatosan jelen vannak, csak kopogtatni kell rajtuk.
Hogyan hangolódjunk más frekvenicákra?
Figyelmünket fordítsuk befelé, fókuszáljunk önmagunkra, s szűkebb környezetünkre. Találkozzunk a művészetekkel, hallgassunk zenét, olvassunk verseket, regényeket, melyek megérintenek, mert azt érezzük általuk, hogy valaki megértett minket.
Nem vagyunk egyedül érzéseinkkel, mások is átmennek azokon, amiket nehezen merünk vállalni még magunk előtt is, nemhogy embertársaink előtt. Mindannyian sebezhetők vagyunk és érzékenyek, bár ez utóbbit olyannyira felhangosította a világ, hogy már-már betegségnek, kóros elváltozásnak érezzük, mikor megbélyegeznek azzal, hogy túlérzékenyek vagyunk. Pedig ez egyáltalán nem kóros elváltozás. Érzékenység nélkül az empátia is csak egy üres fogalom. Az érzékenység a lélek egyik érzékszerve, ami nagyon nehezen csapható be. A technológiai fejlesztések mentén is felismerték az emberi érzékelésnek ezt a fajta minőségét, s mivel ezt nehezen tudják becsapni, ezért inkább azokat az impulzusokat erősítik fel világunkban, amik a tapintásra, hallásra, szaglásra, látásra és ízlelésre hatnak leginkább, s ott igyekeznek emelni az izgalmi szintet.
De ne hagyjuk magunkat becsapni!
A lélek érzékszerve rendkívül fontos a test másik öt érzékszerve mellett. Ezt is lehet fejleszteni, akár a technológiát. Nem kell hozzá sok minden csak elcsendesülés és figyelem, koncentráció.
Ha már olyan teret tudunk magunknak teremteni, ahol a kontemplációnak – azaz a szemlélődésnek, az elmélkedésnek, az elmélyedésnek – helye van, akkor máris egy lépéssel közelebb kerültünk önmagunkhoz.
Csendesítsük le a környezetünket, kapcsoljuk ki a TV-t, telefont, számítógépet, s ne féljünk a csendtől! A csendben ott találjuk magunkat, s még ha ez eleinte félelmetesnek is tűnik, csak azért lehet, mert ismeretlenek vagyunk a magunk számára. Hallgassuk meg légzésünket, szívdobogásunkat, merjünk ismerkedni önmagunkkal, a belső világunkkal.
Derűs napokat hozzá!
* Motoros neuronbetegség, amikor a központi idegrendszer mozgató idegsejtjei pusztulása következtében az akaratlagos izmok fokozatosan elgyengülnek, majd végül el is sorvadnak. A betegség kiváltó oka az akadémikus orvoslás szerint egyelőre nem ismert és nem gyógyítható.
** A most használatos internet eredetileg katonai fejlesztés volt, s gyökerei még az 1960-as évekig nyúlnak vissza, majd fokozatosan szivárgott át a civil szférába. 1974-ben jelent meg először az „internet” kifejezés, majd 1983-ban az addig szigorúan ellenőrzött ARPANET-ből MILNET (Military Network) néven leválasztották a hadászati szegmenst. (Forrás: Wikipedia)
