Hívogató

Szunnyad a szikra, de izzik az éjben,
tárva a szívem, lágy dala száll.
Omlik a fényben a reggeli zápor,
szomjas a lelkem, csodára vár.

Pattan a húron a szertelen élet,
szökken a szép szerelem, ideszáll,
moccan a vágytól a rég megigézett,
fénybe rivalló tavaszi madár.

Foszlik az éj takarója, a lelkem
lobban a hajnali hangra, kitár,
enged a szívem, a vágy dala hívja,
beleremeg, mint aki társra talál.

Gyere már!

2017 © Balázsi Tünde Gabriella

>