A könyvben felbukkanó lények, életformák

Az erdő lakói

A könyvben szereplő emberek mind-mind hús-vér lények, akik ugyanolyan lelki gondokkal küzdenek, mint te vagy én. Még ha vidéki életmódjuk miatt látszatra nyugalom is jellemzi őket, sokszor talán ettől állnak a legtávolabb. Nekik is ugyanúgy meg van belső nyugtalanságuk, de pont ez teszi őket szerethetővé, hisz olyanok, mint Te vagy én.
Bővebben...

Állatok

Az égig érő erdőben megjelenő állatok mindegyike igazi egyéniség. Ezek bemutatása nem minden esetben történik meg a könyv lapjain. Ezen hiányosságokat igyekszem pótolni itt, ahol az általam fontosnak tartott állatszereplőkkel ismerkedhetsz meg.
Bővebben...

A segítők

Keveset tudunk a tündérek varázslatos világáról, s még kevesebbet mindennapjaikról. Én sem fogom most összefoglalni a róluk szóló mítoszokat, történeteket, hiedelmeket. Helyette inkább igyekszem bemutatni a könyvben szereplő tündéreket. Így közelebbről megismerkedhetsz Gubanccal, GinGalával, Dingirrel és persze leendő uralkodójukkal: Imola hercegnővel.
Bővebben...


Emberek

A könyvben szereplő emberek mind-mind hús-vér lények, akik ugyanolyan lelki gondokkal küzdenek, mint Te vagy én. Még ha vidéki életmódjuk miatt látszatra nyugalom is jellemzi őket, sokszor talán ettől állnak a legtávolabb. Nekik is ugyanúgy meg van belső nyugtalanságuk, de pont ez teszi őket szerethetővé, hisz olyanok, mint Te vagy én.

Mitta

Két gyermek, Tirmi és Majta édesanyja, akinek tenyerében van a sajtkészítés tudománya. Nem ódzkodik az újabb és újabb ízek kipróbálásától sem, hisz a növényeket és felhasználásuk módját is úgy ismeri, mintha köztük nőtt volna fel. Állandóan tesz-vesz. Ha épp nem az állatok körül, vagy a konyhában, akkor előszeretettel foglalkozik kiskertjével, ahol virágok mellett gyógy- és fűszernövényeket nevel.

Gyermekként hamar belekényszerült a felnőttek napjait képező kemény, s mindent feledtető munka világába. Korán elvesztette szüleit, s nagyszülei nevelték fel őt és testvérét. Gyermekkorára már alig-alig emlékszik, s ami még megmaradt, azt is igyekszik elfelejteni. Két gyermekének nevelése és a birtok gondozása minden idejét elveszi, s ez egyúttal jó indok is az emlékek elől való menekülésre.

​Norden

Mitta férje és az erdő melletti birtok gazdája. Szinte nincs olyan munka a ház körül, amihez ne fogna biztos kézzel. Gyermekkorától kezdve a munka tette ki az életét neki is, mint párjának Mittának. Sok mindent megtanult édesapja legjobb barátjától, Perkolától, aki végig kísérte egész életét. Bár édesapja, Jupó nagyon keveset volt jelen életében - s ennek hiányát a mai napig őrzi magában -, mégis igyekszik egy másfajta mintát közvetíteni gyermekei számára. Ez azonban neki sem mindig sikerül. Csakúgy, mint apja, időnként ő is útra kel. Ilyenkor napokra eltűnik, s vagy elindul, hogy meglátogassa húgát, Tildát, aki egy nem túl távoli városban él gyermekeivel és férjével, vagy a hegyekben köt ki Perkolánál, öreg barátjánál, akivel aztán hosszas pipázgatás mellett megvitatják az élet nagy kérdéseit.

​Tirmi

A fiú, aki már fiatal kora ellenére is nagyon jól ismeri az erdőt és annak lakóit. Nagyapjától megtanulta szeretni és tisztelni az életet, amit igyekszik is megmutatni a világnak. Legnagyobb fájdalma nagyapja, Jupó hiánya. Imádott édesanyját Mattinak becézi, akinek igyekszik segítségére lenni, ha az élet épp úgy kívánja és apja helyett kell beállnia a birtok körüli munkákba. Sok növényt, s annak gyógyhatásait is ismeri az anyja révén, aki gyakran kéri meg fiát, hogy gyűjtsön neki a környéken található erdei növényekből.
Nagyapjához hasonlóan nagyon szeret mesélni, történeteket előadni, amit a hallgató - a benne szereplő lények miatt - sokszor kétkedve ugyan, de nagy beleéléssel hallgat.

Majta

Még csak négy és fél éves, de akkora szíve van, hogy az egész világ békésen elférne benne. Kis beszédhibája, hogy nem tudja kiejteni az "r" betűt, de ennek ellenére nagyon szeret beszélni. Ha más nem, akkor kedvenc játékához Emmához, a rongybabához beszél, s mutatja meg neki a mindennapok csodáit, de olykor az állatokhoz is szól. Különös kapcsolat van közte és a ház kandúrja, Hadnagy úr között, akit Majta a saját katonájának tart, akivel éjszakánként az álmokban együtt csatáznak az évszakokért, vagy épp a csillagokért és a holdért.

Nagy álma, hogy egyszer bátyja, Tirmi megmutatja neki az erdőt, és ott találkozhat mindazzal a sok állattal és hőssel, akiket a fiú meséin keresztül ismert meg.

Kelda és Kecele

Az idős házaspár az erdő túl feléről. Kelda egész életét az erdő mellett töltötte, míg Kecele hajóácsként bejárta a fél világot. Sokat látott és halott, de Kelda mellett találta meg igazi önmagát. Bár sokat zsörtölődik a két öreg, nagyon szeretik és tisztelik egymást. Egyetlen lányuk Szomor, aki a városban él családjával és minden idejét munkája köti le. Ritkán látogat le szüleihez.

A két öreg jól ismeri Jupót és az erdőt és annak minden titkát, de keveset fecsegnek ezekről. Szeretnek nagyokat sétálni az erdő mentén, majd a verandán üldögélve merengeni fiatalságukról, s emlékeikről.

Perkola

Jupó jó barátja, aki egész életében ott volt mellette. Igazi lázadó természet, de idős korára megtalálta a nyugalmat. Családja sosem volt, de barátja gyermekeit mindig is sajátjaként kezelte. Végig ott volt, ha segítségre volt szükségük. Olyankor is, amikor Jupó nekivágott a világnak, s hetekre, hónapokra eltűnt. Egy ideje már fenn lakik a hegyekben és ott legelteti  a rábízott jószágokat. Itt kötötte meg békéjét a hegy szellemével is, s nagy csendben figyeli a benne és körülötte mozgó folyamatokat. Bikka kutyáján, Zeller kecskéjén és  a szinte szájához nőtt pipáján kívül alig van más társasága, bár olykor ellátogat hozzá Norden, Jupó felnőtt fia, akivel aztán közösen elmélkednek az élet dolgain. 

Jupó

A láthatatlan ember, kinek nyoma nem csak az út porában van jelen, hanem mindenki szívében, aki találkozott vele. Vándor, aki az útban keresi a válaszokat, de valójában még nem tudja, hogy mi is a cél. Mégis, minden útjáról úgy tér haza, hogy otthon találja meg útjának célját újra meg újra.


Az erdő és a birtok állatai

Az égig érő erdőben megjelenő állatok mindegyike igazi egyéniség. Ezek bemutatása nem minden esetben történik meg a könyv lapjain. Ezen hiányosságokat igyekszem pótolni itt, ahol az általam fontosnak tartott állatszereplőkkel ismerkedhetsz meg.

Hadnagy Úr

A ház öreg kandúrja. Bár kora nem látszik, de már jó ideje figyeli a ház körül történő dolgokat. A vadmacska külső szelíd macska természettel párosul, de bármikor képes harcba szállni, ha épp kis védencéről, Majtáról van szó. Egészen nyugodt macska, akit gazdájához való szoros köteléke miatt kutyákhoz is szoktak hasonlítani. Roppant kiemelkedő intelligenciával rendelkezik, mely testtartásán is megmutatkozik. Ugyan vén cimborája és társa, Jupó már egy ideje nem áll mellette, mégis sokszor tűnik úgy, hogy Hadnagy úr nem vesztette el a kapcsolatot öreg barátjával. Talán az egyetlen élőlény, aki ismeri Jupó legmélyebb titkait, s azt, hogy merre is jár az öreg.
Feladata Majta felügyelete, melyet rendíthetetlenséggel végez, még ha olykor nem is látszik a színen, s ebben nagyon hasonlít a tündérekre.

Anton

Anton, bár még fiatal, de úgy ismeri a tanyát, mint a saját tappancsát. Nagyon szereti a háziakat, de igazán Nordent tekinti gazdájának. Fajtáját illetően Border Collie, mely kimondottan nyájterelésre született, de egyedülálló terelési stílusával, tekintetével, intelligenciájával és különleges, osonó mozgásával bizton irányítja a rábízott állatokat a baromfiaktól egészen a szarvasmarháig. Antont nagyon ritkán lehet rajtakapni lustálkodáson. Az esőt nem kedveli túlságosan és olyankor szívesen fekszik a verandán, azonban, ha száraz az idő, akkor senkit nem hagy egy helyben üldögélni. Folyton ugrál, futkos és mozgásban van. Kedvtelése, hogy reggelente és esténként, napszállat után végigrohanja a tanyát és ellenőrzi, hogy minden  jószág a helyén van e. Bármi mozgásra ugrik, szívesen kergeti a baromfiakat és nincs az a macska, aki egy kergetőzés nélkül megúszná a kerten való keresztül gyaloglást. Ez alól Hadnagy úr sem kivétel, de a kandúr mindig óvatos és igyekszik elkerülni Anton figyelmét.

Gustavson

Tirmi elválaszthatatlan társa. Még kiscsikóként került a tanyára és ezzel együtt a fiú pártfogásába, s már az első pillanatban erős kötelék alakult ki közöttük. A ló szokatlanul kis termete, arany-fakó színe és világoskék csókaszeme igazán különlegessé teszi a megjelenését, melyek miatt még a tapasztalt lovászok is zavarba jönnek, amikor a fajtáját akarják megállapítani. Gustavson szapora lépése és fordulékonysága eleinte nehézséget okozott gyermek társának, Tirminek, de az évek során a fiú igen jól alkalmazkodott a ló sajátos ritmusához, s mára már biztonsággal ülte meg hátasát.

Pöttyös

Pöttyös egy nem túl koros kecske, aki a szőrén látható pöttyszerűen megjelenő barna foltok miatt kapta a nevét. Általában Mitta az, aki megfeji őt, de volt már hogy Tirmi is próbálkozott besegíteni az édesanyjának a fejésbe. Azonban olyankor rendszerint játékba torkollott a fejés. Pöttyös ugyanis csak játszópajtásának tekinti a fiút, s minden lehetőséget megragad, hogy a fiúval való játékra. Egyetlen esemény a fejés (ha épp Mitta feji), amikor nem érdekli a játék. Ez azonban Mitta nevelésének köszönhető. Mitta ugyanis nem tűri, ha egy jószág munka közben mást csinál. Ezt a tanyán élő állatok mind tudják is és ehhez is tartják magukat. Meg is van Mitta tekintélye.
   Pöttyös dolgos napjait jórészt a tanya melletti réten tölti, s naphosszat csak legelészik. Bár nem tudni az asszony hogyan vette rá a kecskét, de Pöttyös nagy ívben elkerüli Mitta konyhakertjét. Időnként az erdő szélén kóricál, s ott keres magának valami harapnivalót.

Bikka

Az öreg Perkola pásztorkutyája. Fajtáját illetően Mudi. Küllemében nem éppen egy esztétikai élmény, de ami a fejét illeti, kevés nála okosabb jószág tereli a juhokat. Életét Perkola barátsága mellett a munka határozza meg. Mindig szolgálatkész és alapjában véve igénytelen. Kedvence a töpörtyű és az alma.
   Élénk tekintetű, karakán, félelmet nem ismerő kutya. A munka szeretetét zsigereiben hordozza. Bikkában még ott a romlatlan természet egy óriási szelete. Csak úgy, mint az öreg Perkola, ok nélkül nem ugat, de előszeretettel kimutatja a foga fehérjét.

Zeller

Zeller, az öreg Perkola kecskéje. Már annyira begyakoroltan vonulnak le a reggelek, hogy minden pirkadatkor Zeller ott várja a gazdáját a fejősámli mellett. Akkor Perkola rendszerint elkéri a kecskétől az aznapi tej adagot, majd egész nap szabadjára kószál a hegyen és a ház körül. Jó barátságban van Bikkával, a pásztorkutyával.
   Élvezi a hegyi levegőt és a mérhetetlen szabadságot. Azonban ezzel a szabadsággal sosem él vissza. Még kecskéhez mérten is tiszteli az öreget és annak szokásait, s megtanulta tőle a fegyelmet is, ahogyan Bikka is. Perkola valami belső megérzéssel finoman tud nyúlni a jószágokhoz és ezt ők érzik is.

Valtar

Egy szirti sas, aki fentről figyeli az alatta elterülő vidéket, hol prédára várva, hol pedig holmi ügyeletes megfigyelőként rója a végtelen kéket. Előle semmi nem maradhat titokban, abból amit szem láthat. Hihetetlen éles látása minden apró részletet megragad, s semmi nem kerülheti el a figyelmét. Fenn a magasban, magányában uralja az alatta elterülő erdőt és mezőt. Mint a madarak királya, az ő feladata egyfajta égi járőrszolgálat.

Vulp

Vulp egy különleges jeggyel megáldott vörös róka. A hátán egy fehér foltocska bújik meg, amely a környékbeliek szerint nemzedékek óta öröklődik az erdőben fialt rókák között. Mindig azonban csak egy róka viseli a fehér foltot. A gyermek Mitta kis kedvence, akivel hamar jó barátságot kötött. Ahogyan Mitta etette a rókát, s nem hagyta, hogy a téli hónapokban táplálék nélkül maradjon, Vulp úgy védelmezte a kislányt. Mintha egy kimondatlan egyezmény köttetett volna közöttük.
Ahogy Mitta kezdte elfeledni a benne rejlő gyermeket, úgy távolodtak egymástól. Bár Vulp sosem hagyta magára kislányt.

Akór

Egy kölyök képű róka, aki szintén magán viseli a fehér foltot. Az erdőben keringő szóbeszéd szerint ez a folt az, amely azt a rókát jelöli, akinek emberi védence van a környéken, s akivel örök barátságban van. Akór Vulp egyenes ági leszármazottja, de nem csak a foltot örökölte, hanem Mitta védelmét is. Bár Mitta nem tud róla, de állatok sora figyelte őt, s azt, ahogyan felnőtt. Akór az, aki próbálja emlékeztetni Mittát a gyermeki önmagára.

Starlóc

Nyuszt. Az erdő apró termetű réme. Az embereket és az ember lakta területeket kerüli, de Tirmi éppen úgy ismerte meg, hogy egy téli napon mégis meglátogatta a tanyát élelmet keresve. Avatatlan szem összekeverheti a nyesttel, de csak rokonságban állnak.


A függőleges világ

Keveset tudunk a tündérek varázslatos világáról, s még kevesebbet mindennapjaikról. Én sem fogom most összefoglalni a róluk szóló mítoszokat, történeteket, hiedelmeket. Helyette inkább igyekszem bemutatni a könyvben szereplő tündéreket. Így közelebbről megismerkedhetsz Gubanccal, GinGalával, Dingirrel és persze leendő uralkodójukkal: Imola hercegnővel. 

Imola hercegnő

A hercegnő évszázadok óta kíséri útjukon a tündéreket a Birodalom területén. Mindenki büszkén és magasztosan beszél róla, aminek megannyi megalapozott háttere van. Egyetlen tündér nem akad a Birodalomban, akinek bármi rossz véleménye lenne hercegnőjükről. Azonban azzal sokan nem értettek egyet, hogy emberi alakban szülessen le a vízszintes világba és onnan próbálja helyrehozni a már helyrehozhatatlannak tűnő változásokat. Mindenezek ellenére mégis tudták, hogy Imola hercegnő az egyetlen esélye a világnak, hogy az ismét a rég megszokott kerékvágásba terelődjön, s ezzel, még ha zötykölődve is, de folytassa útját a hercegnő a halhatatlanság rónáján.

A tündérkirály és királyné már régóta várták ezt a pillanatot. Ők tudták, hogy mielőtt Imola hercegnő uralkodóvá válhatna, meg kell még küzdenie a saját árnyékával is, s ezt nem lehet másként, mint emberi alakban, ahol a lélek sokkal esetlenebb, s ahol minden apró mozzanat hatással van a lélek, a szellem és a test kapcsolatára. S ha ez az egyensúly felborul, akkor annak végeláthatatlan következményei lehetnek. Imola hercegnő is tudta, hogy nem kérdés, hogy neki emberi alakot kell öltenie, de korántsem gondolta volna, hogy ilyen nehézségekbe ütközik, s hogy a vízszintes világ ennyire tele van a lélek csapdáival, s hogy a félelem ekkora úr lehet.

Elszántsága és bátorsága azonban nem volt elegendő. Mindent megtett, amit egyedül lehetséges, mégis elvesztette emlékeit önmagáról. Ezen emlékek keresgélése közepette találunk rá a történetben. Személyes gondviselője Dingir, akiről hamar elfeledkezik emberré válása során. Dingir és a Tündértanács döntése, hogy Dingir emberi alakba leszületve segítse Imola hercegnőnek megtalálni önmagát, ami azonban még több terhet ró a hercegnőre, aki Mitta alakjában elveszve már szinte semmire nem emlékezett abból, amit magával hozott a Birodalomból. Azzal, hogy Dingir emberi alakot öltött, fel kellett vállalnia az örök elveszettség veszélyét is, mivel Mittának nem lehetett újabb személyes segítője, tündére.


Gubanc

Ő az a tündér, akit még tündértársai is nehezen értenek meg. Nem csak hogy gyorsan beszél, de gondolatai is ide-oda cikáznak. Zöldes-sárga színe az erdőt idézi, s illata meghatározhatatlanul zöld, frissen tavaszi. Sok éven át kísérte útjára Tirmit, aki elválaszthatatlan volt Jupótól. Aztán az öreg eltűnésével Tirmi kapcsolata is fokozatosan megszakadt a tündérével. Gubanc azonban nem adta fel, s mindent kipróbált, hogy újra látható legyen védence számára. Olykor ez nehéz feladatnak tűnt, mert a fiú ugyan nyitott volt a világra és a benne élő csodákra, de Jupó eltűnésével egyre inkább apja, Norden hatása alá került, aki gyorsan az élet gyakorlatias oldalát mutatta meg neki, háttérbe szorítva mindent, ami misztikus és ami emberfeletti, amit az elme nem érthet. Tirmi szerencséjére Gubanc nem csak nyelvében volt gyors. A kis zöld tündér hamar rájött, hogy mikor és hogyan ébresztheti fel a fiúban az elfeledett gyermeket.

Gubanc ugyan még csak három emberöltős, ami azt jelenti, hogy még csupán három embernek volt a segítője, de már olyan ügyességgel mozog az emberi érzelmek kusza világában, mintha ezer éve ott repkedne. A Tündértanács is hamar felismerte Gubanc tehetségét és elszántságát, s hogy szíve (ha lehet ilyenről beszélni egy tündér esetében) mindig nyitott a jóra, így kerülhetett közel Mittához is, az egykori Imola hercegnőhöz. Nem volt véletlen, hogy épp Tirmivel kerültek össze, hisz Mittának elsőszülött fia igen sokat jelentett.


GinGala

Azt mondják, hogy a tündérek között is vannak cserfesek, játékosak, s akik mindenféle kalamajkába keverednek, amivel sokszor borsot törnek más lények orra alá, de ezt sosem rossz szándékból teszik. Egyszerűen szertelenek és borzasztóan kíváncsiak. GinGala pontosan ilyen tündér. Minden mókában benne van, de mindig tudja, hogy hol a határ. Ha valamit felvállal, akkor azt pontról pontra követi, vagy ha nem, akkor saját belátása szerint változtatgatja meg a szabályokat. Csak az eredmény érdekli. Nem túl idős a tündérek között sem, de megbízhatósága és lelkiismeretessége minden esetben bizonyított tény volt. Színe vöröses-lilás. Illata pedig a mezők, rétek vadvirágait idézi meg.

Tündérvonala csak annyira nemesi, minthogy minden tündér valahogyan az Ilhana ősnemzetségből származik, de személyes vonatkozásban nem bizonyítható nemesi származása, csupán nagyon távolról. GinGala volt az, aki végig fenn tudta tartani Majtában a gyermeki kíváncsiságot, s a nyitottságot a világ felé. Ezzel segítve Majtát Mitta felébresztésében.

Dingir

Dingir közvetlenül az Ilhana nemzetségéből származik, az egyik legősibb család sarja. Színe aranysárga; illata tiszta, napkeleti. A gyermek Mitta személyes tündére. Nagyon nagy feladatot vállalt magára. A kis Mitta ugyanis a túl korai felnőtté válás közepette elfelejtette, hogy ki is ő valójában. Dingir feladata pedig, hogy emlékeztesse őt az önként vállalt küldetésére, amit még a tündérek hercegnőjeként vett a nyakába.

Dingir egy igen tapasztalt tündér, de ehhez a feladathoz nem volt elég csak tapasztaltnak lenni. Volt egy pont Mitta életében, amikorra már teljesen elfelejtette, hogy mi léte célja. Ekkor még számtalan kísérletet tett Dingir, hogy emlékeztesse Mittát önmagára, de mind sikertelen próbálkozásnak bizonyultak. Ekkor kérte meg a Tündértanácsot, hogy engedjék meg neki, hogy ő is leszülethessen emberi alakban, s úgy segítse Mittát, azaz Imola hercegnőt a feladat kiteljesítésében. A Tündértanács először elutasította kérését, arra hivatkozva, hogy ha még maga a hercegnő sem tudott megbirkózni a feladattal, akkor hogyan is végezhetné be ő a feladatot. Még akkor is, ha ősei nemesi vonalat hoztak magukkal. Aztán sok töprengés során mégis beadta a derekát a tanács és engedélyezték, hogy emberi alakot öltsön.
Dingir elszántsága és bátorsága mindvégig tündér felettinek bizonyult. Soha egyetlen tündér sem tett ilyen erőfeszítéseket védence érdekében. Azonban Dingir tudta, hogy itt már nem csak kettejükről van szó. Rátermettsége és hitvallása, amit még magától Imola hercegnőtől tanult, ott volt mellette, s bizton tudhatta magáénak.


Nelliin

Az égig érő erdő egyik lelkes tündére, aki még akkor sem veszíti el védencéhez fűzött reményét, amikor már más tündértársa a kilátástalanság árnyékát fedezi fel az emberi lét útvesztőjében. Találékony és lelkes, minden elképzelhető módon jelét adja jelenlétének. Színe ezüstös-kék, s minden esetben hírvivők mellett rótta a lét végtelen rónáit. A Hold tündéreinek körébe tartozik, akik különösen az álmokért felelősek. Talán ebbéli képessége is segítette őt abban, hogy Kelda egészen sokáig emlékezzen rá. Ámbár Kelda életében is történtek olyan változások, melyek meggátolták az asszonyt abban, hogy megmaradjon gyermeki tisztánlátása felnőtt élete során. Nelliin azonban tündéri lényegének mentén álmok és látomások útján tudta fenntartani kapcsolatukat, melynek meg is volt a fogantja, s Kelda még idős korában is jó kapcsolatot ápolt tündérével. Ezekben az álmokban Kelda újra gyermeknek látta magát, s ezeken a képeken keresztül társalgott imádott tündérével, ki minden esetben megmutatta neki, hogy milyen utat is választott magának, s azt miként is tudja követni. Bár kapcsolatuk jóllehet nem az emberi világban mozgott, mégis a jelenések és álmok mentén Nelliinnek sikerült nyitva tartani Keldában a kaput, mely számos más szférával és más világgal jelentett biztos kapcsolatot. Nelliin rátermettsége akkor is megmutatkozott, mikor Keldában már kezdett elhalványulni az ébersége utolsó jele is, s kezdte volna elveszíteni önmagával a kapcsolatot, s célt tévesztvén megmaradt volna a boldog tudatlanságban.

>